Tió blogja

Hogyan csinálj állatkerted egy állattal, avagy ne csodálkozz, ha kutyád egy éjjel rádgyújtja a házat (megérdemled!!!!

Ajánlanám minden kedves, életreceptes/gyűjtögetős/giccsparádés/szerencsétlenséggel fenyegetőzős spam-továbbító ismerősömnek. Vajon értik-e a célzást?

és amúgy a nénikéd, kedves Matt…

Elnézéseket kívánok!

Vannak napok, amikor teljesen véletlenül, két külön helyen futsz össze két magyarral is. Egyikkel dolgozol, a másikkal bulizol. Nem rossz… (főleg amikor fél órán át tartó angol cseverészés után bukik ki a dolog.

Vannak napok, amikor teljes mértékben elmebeteg mindenki körülötted, te vagy a főkolompos, és egész munkaidőben “Mahnamahna”-t énekeltek.

Vannak napok, amikor…nem, ilyenek nincsenek máskor…szóval amikor Pókod munkából hazaállítva egy csokor rózsát nyom a képedbe, te meg az ámulattól - mert sose kaptál még tőle virágot (közös megegyezéssel, mert egyikünk se szereti a legyakott növényeket) - még meghatódni is elfelejtesz.

Vannak napok, amikor véletlenül ilyen kompromittáló videókba botlasz a youtube-on ismerőseidről:

Vannak napok, amikor elfelejted miért is kezdted el tegnap ezt a bejegyzést. Most már mindegy. Majd legközelebb :).

Néhány napja ezzel a verssel ébredtem, és napokig ez járt a fejemben: hol magamban szavalva, hol a Kaláka-féle verziót dúdolászva, és egyszercsak azon kaptam magam, hogy ahányszor a “lehettem volna oktató” részhez értem, annyiszor tettem hozzá magamban: “de mekkora mázli, hogy nem lettél”. El is szégyelltem magam rendesen, hisz egy nagy kedvencemről van szó. Meg egyáltalán: szépen belém lett súlykolva anno, hogy a “nagy magyar költőket tisztelni köll“.
De valahogy látom magam előtt az amúgyis labilis idegzetű József Attilát, ahogyan éppen szedik szét a diákok. Vagy ő a diákokat. Brrrr…

A kép és a gondolat valahogy megragadt. Okulva néhány tanárom példáján, akik alkalmatlanságára nem találok diplomatikusabb kifejezést, szorgalmazni kellene, hogy legyen minden iskolában egy Horger Antal(aki amúgy kiváló nyelvész volt, és szomorú, hogy csak ebben a feketebárány-szerepben emlékezünk rá). Lehet nem itt tartanánk ahol…

Nemrég belepillantottam a konyhai szemetesbe (nem belepillantási, csupán valamit kidobási szándékkal lett belepillantva), és felfedeztem, hogy valaki belehajított 3, tökéletesen jó állapotban lévő bögrét. Egy pillanatra meghőköltem, majd vállatvonva továbbálltam, ám a kukában sínylődő, jobb sorsa érdemes, szomorú szilkék képe velem tartott, és töpréngésre késztetett. Arra jutottam, hogy nagy valószínűséggel Imran (a landlord) dobhatta oda őket ma, amikor a tegnap kiköltözött kínai srác szobájában pakolászott, aki ezek szerint itt felejtette őket.  Szegénykék.
Végül addig-addig somfordáltam a szemetes körül, amíg rá nem szántam magam, és kihalásztam őket. Reménykedtem ugyan, hogy kiderül mégiscsak: töröttek, és nyugodt lelkiismerettel adhatom át őket az enyészetnek, a “kukázás” szégyenfoltja nélkül, de természetesen nem így lett. Így most két, tisztára suvickolt bögrével lett gazdagabb a gyűjtemény . Tetszenek. Vastagfalú, hófehér, gömbölyded darabok. (A harmadik egy promó-bögre volt, “Cancer Research” felirattal, amiből szerintem épeszű ember nem vágyik kortyolgatni a reggeli kakaót…nem mondom, hogy nincs lelkiismeretfurdalásom, de őt inkább nem akartam )

Ha így folytatom itt is felduzzasztom majd a bögréim számát, pedig az otthoniakból is nyithatnék már lassan egy bögre-múzeumot. De ha egyszer szeretem mindet, még akkor is, ha tudom: tárgyakhoz ragaszkodni botorság. Előre borítékolhatnám A Kedves szavait, miután elmesélem neki a történteket. Akár utálhatnám is érte, ha közben nem csillogna huncutul  a szeme és nem bujkálna a szánandóan hülye vagy szerelmem-mosoly a szája sarkában.  Így viszont úgyis csók lesz a jutalma. Meg mondjuk egy bögre kakaó az új szerzemények egyikében.

Közkívánatra aranyköpéseink folytatódnak

Pókereztünk. Freeroll egy kocsmában (és 2. lettem ), ami egyet jelentett a jelentős mennyiségű sörbevitellel is.  Aztán később meg kellett vitatni, kinek a szervezetében van több alkohol. Én nyertem ezzel a mondattal: Ugyanannyit ittál szerintem, mint te.

Reggeli kapkodásban:
Tió: Rohannom kell, mert elkések.
Pók: Akkor menj, ne várj rám. Nekem még fel kell vennem a zoknit.

NE RÁNCOLD A SZÁJPADLÁSOD!!! (A kontexus sajnos feledésbe merült. )

Egyik hajnalban csukott szemmel, félálomban kotorásztam a papucsom után WC-re meneteli szándékkal. Aztán a topánkába lépve  éberre riadva konstatáltam: ott bizony egy galád szatírcsiga lapul. Később Pók így konstatálta az esetet:
Bizony, bizony. Lábszagra gyűl a csiga-had.